Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Árpád

 

 

 

 

Árpád nagyfejedelem 845-907

a honfoglalás idején – melynek során a magyarok Etelközből a Kárpát-medencébe települtek – a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt. Tőle származnak az Árpád-házuralkodói, akik halálát követően négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon.

arpad.jpg

A honfoglalás

893-ban Nikétasz Szklérosz, a bizánci császár követe Árpáddal és Kurszánnal tárgyalt az Al-Dunánál egy bolgárok elleni hadi szövetségről. A bizánciakkal az egyezkedés még elhúzódott, és közben az Etelközben szállást találó magyar törzsek a Kárpát-medence felé egyre gyakrabban tettek felfedező utakat. Ezeket legtöbbször maga Árpád, vagy „társfejedelme” Kurszán szervezte, de legalábbis támogatta a gazdag vidék felderítését, hiszen már akkoriban foglalkoztatta a magyar törzsek vezetőit, hogy nyugatabbra vonulnak. 894-ben Árpád szerződést kötött a morvák fejedelmével, Szvatoplukkal, miszerint a magyar és morva hadak együtt kiűzik Pannóniából a keleti frankokat. Ennek a szövetségnek az emléke a fehér ló mondájában őrződött meg. Szvatopluk halála után a magyar törzsek megszállták a Felső-Tisza vidékét, és Árpád serege élén 895-ben a Vereckei-hágón át az Alföldre lépett, és elfoglalta a területet.

894-ben érett meg a bizánci-magyar együttműködés, és Árpád megtámadta Simeon, bolgár cár birodalmát. A magyar csapatokat Kurszán vezér, társfejedelem vezette. A bolgár cárság sorozatos csatavesztést szenvedett a magyar seregektől, és az Al-Duna területét feladták. Ezzel a Délvidék is Árpád népének uralma alá került, de az al-dunai csaták alatt a bolgárok szövetkeztek a besenyőkkel, akik megtámadták az Etelközben élő magyarokat. Sereg híján nem tudták felvenni a küzdelmet a besenyőkkel, és így a Kárpátok hágóin át Erdélybe menekültek, és itt le is telepedtek. A Tisza vidékéig magyar terület lett a Kárpát-medence, és Árpád serege sorozatos csatákat vívva szilárdította meg pozícióit az új hazában.

899 márciusában Arnulf keleti frank király követsége érkezett a magyar fejedelem udvarába, és arra kérte Árpádot, hogy segítsen neki legyőzni az itáliai király seregeit, és akkor a magyaroké lehet egész Pannónia, azaz a mai Dunántúl. Árpád seregei legyőzték Berengár itáliai király hadait, és a Lombardiából hazatérő magyar seregek birtokba is vették a Dunától nyugatra eső területeket. Azonban a morvák is szemet vetettek ezekre a területekre, és megtámadták az itt szállást kereső magyarokat. Árpád serege legyőzte a morvákat, és büntetésül elfoglalta azok nyitrai hódításait is, így 900 őszére az egész Kárpát-medence magyar fennhatóság alá került, és Árpád vezetése alatt végéhez ért a honfoglalás.

 

Szállásterülete

Árpád szállásterülete a korabeli tudósítások alapján 900 előtt Kelet-Magyarországon. a Felső-Tisza vidéken  lehetett. A nyugati források ugyanis nem tudnak Árpádról, csak Kurszánról, az Árpáddal és utódaival kapcsolatba lépő bizánciak viszont úgy írják le Magyarországot, mintha az csak a Tiszántúlból állna, bár megjegyzik, hogy tőlük nyugatabbra a frankok vannak. Az valószínűsíthető, hogy a bizánciaknak Árpád utódai a saját uralmuk alatt álló területről számoltak be részletesebben.

Györffy György a honfoglaló magyaroknál úgynevezett félnomád, téli-nyári legelőváltó életmódot feltételezett, melynek során Árpád és fiai is – az állatok vízigénye miatt – egy-egy folyó mentén vándoroltak téli és nyári szállásuk között. A helynevek alapján arra a következtetésre jutott, hogy Árpád téli szállása – nyilván 900, Pannónia elfoglalása után – a Pécs részét képező Árpádváros, a korábbi Árpád falu volt, míg nyári szállása – ezt Anonymus is megerősíti – a Csepel-szigeten, s közben a Duna jobb partján nomadizált. De fennmaradt egy nyári szállás neve a Sárvíz mellett is, Jutas partvonalán, a Sárkeresztes és Moha közötti Árpád-völgy Székesfehérvár mellett.

Négy fia pedig a Duna, a Sárvíz és a Kapos-Szék-patak partján nomadizált úgy, hogy téli szállásuk egymáshoz viszonylag közel, a Duna két partján Kalocsa magasságában volt, Zoltáé például Solt mellett. Üllő nyári szállása Üllő mellett, TarhoséTarrós mellett, Jutasé a ma Veszprém részét képező Jutaspuszta területén, Zoltáé pedig Bodrogban, a mai Vajdaságban. Kurszán ugyanekkor Árpádhoz hasonlóan a Duna jobb partján nomadizált, téli szállása Aquincumban, nyári szállása a Csallóközben volt 904-ig, amikor a bajorok megölték. Györffy György szerint Árpád ekkor Kurszán partvonalával meghosszabbította a sajátját, új nyári szállásának szintén a Csallóközben maradt helynévi nyoma.

Családja és utódjai

Felesége nevét nem őrizte meg a történetírás. Öt fiának neve maradt fenn: Liüntika/Levente, Tarhacsi/Tarhos, Jelek/Üllő, Jutocsa/Jutas és Zolta. Mind az ötöt Bíborbanszületett Konstantin hagyományozta ránk, azonban két különböző helyen. Az egyik helyen, ahol a honfoglalásról és a kalandozásokról van szó, említi Liüntikát, aki ekkor nyilván a legidősebb, felnőtt fiú lehetett. Egy másik helyen, ahol a fiait és az ő korabeli utódaikat sorolja fel, nem említi Liüntikát, csak a négy másikat, és azoknak is csak egy-egy fiát. Nyilván itt csak az utódlás szempontjából fontos utódokról van szó. Liüntikának, úgy tűnik, nem maradt Konstantin idejére fiúutóda.

Halála

Árpád utolsó nagy csatáját Anonymus szerint 907júliusában vívta, amikor a bajor és keleti frank csapatok le akarták rázni adófizetési kötelezettségüket. Azonban az egyesített seregeket megállították a magyarok (pozsonyi csata), és ezzel kétségkívül magyarrá lett a Kárpát-medence. Kérdéses, hogy ekkor Árpád élt-e még. Egyetlen korabeli forrás sem említi ekkor, csak a háromszáz évvel későbbi Anonymus, aki nagyon sok korabeli forrásból ismert tényt nem tud, másokat viszont - amelyeket egyetlen korabeli forrás sem említ- tudni vél. Esetleg épp a nagyfejedelem halálhíre – Árpád ekkor kb. 60 éves lehetett, ami akkor nagyon magas kornak számított – válthatta ki a keleti frankok támadását, azonban erre sincs korabeli adat.