Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. László

 

 

 

 

 

I. (Szent) László  

1077-1095

I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő (II. Mieszko Lambert lengyel fejedelem lánya) második fia volt. Egy gyermekének a neve ismert, ő Szent Piroska, későbbi

bizánci

császárné. A László név szláv eredetű, a Vladiszláv keresztnévből származik, a jelentése: hatalom és dicsőség.

 

 

Királyként roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó volt, melynek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. 1091-ben elfoglalta

Horvátországot miután beavatkozott az ottani belviszályokba.

 

 

Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyvárott, majd 1106-ban Váradon helyezték örök nyugalomra véglegesen, az őáltala alapított régi Székesegyházban, mely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták

szentté

 

Életének első éveit lengyel földön töltötte, ahonnan 1048 táján Béla családjával tért haza. 1057-58-ban részt vett

I. András

fiának, a gyermek Salamonnak a megkoronázásán, amelyhez atyja és bátyja mellett ő is a beleegyezését adta.

 

 

A 11. század végén még nem volt egyértelmű a magyar uralkodók esetében az elsőszülött fiú trónöröklési joga, ezért aztán az utódlást gyakran harc döntötte el a lehetséges örökösök között. Így aztán Salamon megkoronázása után kiéleződtek az ellentétek András és Béla között, s a konfliktusban László az apja mellé állt, s emiatt 1060-ban ő is Lengyelországba távozott. Innen lengyel sereggel tértek vissza és az év őszén, a Tiszántúlon Béla legyőzte I. András seregét, aki belehalt sebesüléseibe és az általa alapított Tihanyi apátságban temették el.

Székesfehérváron királlyá koronázták I. Bélát.

 

 

A források Lászlót legközelebb 1063-ban említik, amikor apjuk, Béla király dömösi halála után testvérei, Géza és Lambert társaságában IV. Henrik és Salamon támadása elől ismét Lengyelországba menekült. 1064 elején újból II. Boleszló seregével jöttek vissza, s ennek eredményeként Géza és Salamon megosztoztak az országon, s Géza, László és Lambert a dukátust (hercegséget) kapták. [1] A testvérek kezdetben jó viszonyban voltak Salamonnal. Ezt bizonyítja, hogy 1068-ban közös erővel győzték le az erdélyi Doboka megyében levő Kerlés hegyénél a moldvai részek felől támadó

besenyőket

. A csatában a magyar sereg mindhárom vezére kitűnt személyes bátorságával. Ehhez az ütközethez fűződik László párviadala a pogány "kun" vitézzel.

 

 

 

 

 
 

 

 

 

Szent László király szobra a


 

1071-ben a besenyők a nándorfehérvári görög őrség biztatására Zimonynál betörtek a Szerémségbe, s nagy zsákmánnyal távoztak. A királyi és a hercegi hadak Szalánkeménnél táboroztak, s a besenyő támadás hírére ostrom alá fogták Nándorfehérvár és

Szerém

várát, melyeket kéthónapos ostrom után elfoglaltak. Ekkor azonban gyökeres fordulat következett be Salamon és Géza viszonyában, mivel nem tudtak a hadizsákmány elosztásában megegyezni. László a bátyja mellé állt.

 

 

1072-ben a bizánciak visszafoglalták Nándorfehérvárat. Megtorlásul Salamon és Géza hadai betörtek bizánci területre és Nisig hatoltak, ahonnan elhozták Szent Prokop ereklyéjét, melyet a szávaszentdemeteri bazilita monostornak adományoztak. A hercegek szerint azonban a hadjáratot a király a velük való leszámolásra akarta felhasználni. Ennek megakadályozására László nem vett részt a háborúban, csapatait a nyírségi részeken tartotta, készen arra, hogy bosszút álljon, ha Gézával valami történik.

 

 

 

A fegyverszünet idején mindkét fél élénk diplomáciai tevékenységet folytatott. Salamon német seregeket hívott segítségül, László és Lambert hercegek pedig orosz, cseh és lengyel segítség után jártak. Gézának és Lászlónak sikerült VII. Gergely pápa (10731085) támogatását is megnyernie, akinek a császárral fokozódó ellentétei hamarosan nyílt

 

1074. február 26-án Kemejnél (Szolnok vármegye) Salamon ugyan legyőzte Géza herceg seregét, de március 14

-

Géza királlyá választása után László a dukátus birtokában továbbra is nagy szolgálatokat tett testvérének, a királynak. Így még 1074 nyarán ő állította meg Salamon egyik támadását Nyitránál, bár Salamont, akit IV. Henrik német-római császár serege segített, nem sikerült elfognia. 

 

 

 

 

 

 

 

Családja 

 

László 1078 körül a sváb Rheinfeld tartomány hercege, Rudolf (von Rheinfelden) és Savoyai Adelhaid leányát, Rheinfeldi Adelhaido

 

 

 

. A tulajdonviszonyok átalakulása ugyanis a lakosság egy részét szolgasorba taszította. E réteg tiltakozása a tulajdon semmibevételében nyilvánult meg: bizonytalanságában elemelt mindent, ami mozdítható volt. "Magyarország főurai megesküdtek, hogy a tolvajt nem kímélik, és el nem rejtik." - olvasható a legelső cikkelyben. A törvények több, mint fele a tulajdon védelmével foglalkozott. Minden lopásért kemény megtorlás járt. Akit lopáson tetten értek, felakasztották. Ha közben bemenekült a védelmet nyújtó templomba, megúszta megvakítással, de tízévesnél idősebb gyermekeit eladták rabszolgának. Liba- vagy tyúklopásért kitolták a tolvaj szemét, Gyakori büntetés volt a kéz- vagy orrlevágás, a nyelv kitépése. Ha a bíró a bűnöst futni hagyta, mindenét elvesztette, és őt magát is eladták. Ellenben ártatlan ember felakasztása esetén csak az áldozat vérdíját kellett kifizetnie. Ebben a törvénykönyvben szerepel első ízben a nemes (nobilis) kifejezés. A megnevezés azt mutatja, hogy a szabadok társadalmában Szent István óta változások mentek végbe. Az előkelőket vagyoni állapotuk és társadalmi helyzetük tekintetében jelentős különbségek választották el a szabadok tömegeitől. Kiváltságos helyzetüket I. László király törvénye már jogi normává emelte.

 

 

 

 

IILegismertebb rendelkezése, hogy aki egy tyúk értékénél többet lop, azt akasszák fel. Enyhébben ítélik meg a gyilkost, mert csak vagyonelkobzás lesz a része. Ebből látszik, hogy tulajdonképpen nagyobb volt a tulajdon értéke, mint az emberi életé - ez utóbbi esetben a

 

 

világiaké.

 

 

I. törvénykönyvé1092-ben adta ki az elnökletével Szabolcson megtartott zsinaton. Híressé vált részlete: "akik pogány szokás szerint kutak mentén áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek." A magyarországi főpapság és a világi előkelők közreműködésével, a papság és a nép tanúskodása mellett tartott tanácskozás határozatokat hozott, melyekben korlátozták a papok házasságkötését; védték az egyházak vagyonát; rendelkeztek a lerombolt vagy elpusztult templomok újjáépítéséről és felszereléséről; áttelepítéssel megakadályozták a megkeresztelt izmaeliták -

 


 

 

 

 

 

 

 

 

- visszatérését a mohamedán vallásra; megtiltották, hogy a zsidók keresztény feleséget vagy szolgát tartsanak; előírták az egyházi ünnepek, összejövetelek, a böjtök és a templom mellé temetkezés megtartását, a házasságtörők megbüntetését; intézkedtek a külföldről érkező egyházi személyekről; kényszerítették a lakosságot, hogy a templomok közelében telepedjék le; határoztak az apátok és szerzetesek helyzetéről; felléptek a pogány áldozás ellen; szabályozták a tized szedését; tanúk jelenlétéhez kötötték az istenítélet megtartását; korlátozták a sátorban való misézést; büntetendővé tették a nemi erőszakot, az erkölcstelen nőket és a boszorkányokat; rendelkeztek a királyi bíráskodásról.

 

 

 

 

 

 

I. László tehát országlása elején a törvénykezésen keresztül megszilárdította a trónját, s helyreállította az ország belső rendjét. A nádort a király általános helyettesévé, a királyi és az udvari pecsét őrzőjévé tette, aki az uralkodó helyett és nevében bíráskodott. Ezzel megkezdődött a magyar bíráskodás szerkezetrendszerének kiépülése.

 

 

 

 

 

Mindezek ellenére az azonban bizonyos, hogy I. László uralkodása első éveiben a törvényesen megkoronázott Salamonnal szemben ellenkirálynak tekintendő. A hatalomra jutását követően legfontosabb feladatának ezért a Salamon-kérdés megoldását tekintette. Először tárgyalni kezdett riválisával, majd fegyveresen lépett fel ellene, de így sem tudta felszámolni Salamon uralmát az ország nyugati végein. 1079 telén ugyan Moson várát visszafoglalta Salamontól, de csak 1080-ban sikerült a feszítő kérdést László számára igen kedvezően rendezni. Salamon lemondott a királyságról, s a koronát, ami addig nála volt, átadta Lászlónak. A meghódolásért cserébe Salamon birtokot és jövedelmet kapott, de hatalmat nem. Salamon kényszerű lemondása következtében László megszűnt ellenkirály lenni, s ettől kezdve ő volt az ország egyedüli törvényes uralkodója, s királyként a hatalmon nem osztozott senkivel, hisz országlása alatt nem létezett a korábbi hercegség, a dukátus intézménye.

 


 

I. László megkoronázásával kapcsolatban a legvalószínűbb, hogy már 1077-ben a Géza-féle görög diadémmal megkoronázták. Egyrészt az a tény, hogy a görög korona az egyik koronaküldő európai nagyhatalomtól származott, másrészt pedig az, hogy ez a diadém már ténylegesen uralkodó király - I. Géza - fejét díszítette, nagyon is alkalmassá tette arra, hogy az új király számára is a hatalom jelvénye legyen. Ezt igazolja az is, hogy

 

VII. Gergely pápa

 

 

 

 

 

 

 

 

1079.március 21-i levelében Lászlót a magyarok királyának nevezi. E cím ebben az időben a pápától csak megkoronázott uralkodónak járt. E nézetet erősíti az is, hogy I. Lászlótól tízféle pénzveret maradt fenn, azaz kétévenként bocsátott ki új pénzt, s ezek mindegyike koronázva ábrázolja, tehát ezek közül kettő legalább 1081 előttre datálható. S nagy az eshetősége annak is, hogy 1081-ben, amikor Salamontól visszakapta a régebbi koronát, azzal is megkoronázták.

 

 

 

 

 

 

Salamon a király ellen 1082-ben összeesküvést szőtt, ezért a király a visegrádi várba záratta, ahonnan 1083-ban szabadult a szentté avatások alkalmából. Salamon ezután a moldavai besenyőkhöz ment, és élükön 1085-ben betört a Felső-Tisza vidékére, de I. László kiűzte az országból.

 

 

 

 

 

A XI.századi Magyarország külpolitikai környezetét elsősorban a pápa és a német-római császár közt dúló invesztitúra háború, az 1054-ben bekövetkezett nagy egyházszakadás és a római katolikus egyházon belüli erkölcsi megújulást hirdető mozgalom térnyerése határozta meg. A pápaság és a császárság váltakozó eredménnyel folyó küzdelme idővel az egész latin kereszténységet állásfoglalásra késztette. Különösen kényes helyzetben találta magát a trónviszályok korát élő Magyarország. A hatalmától megfosztott Salamon támogatást remélve hűbéresküt tett IV. Henriknek. Csakhogy a császárt éppen a pápa elleni harc kötötte le, és hathatós segítségnyújtásra nem tellett az erejéből. Salamon riválisai — előbb Géza, majd László is — szükségképpen VII. Gergelyben keresték trónigényük pártfogóját. Gergely pápa szerint a magyar királyi méltóság Rómából eredt, ezért a pápai hűbér vállalását szabta feltételül, erre azonban sem I. Géza, sem pedig I. László nem volt hajlandó. Az uralmukat veszélyeztető Salamon és annak szövetségese, IV. Henrik ellenében azonban külpolitikájukban mindketten a pápaságot támogatták. I. László ezért támogatta Sváb Rudolf német ellenkirályt, akinek 1078-ban, annak goslari udvarában követei segítséget is ígértek, és kinek Adelhaid nevű leányával 1079-ben házasságot kötött. Diplomáciájával igyekezett befolyásolni a német belügyeket és a pápa utódlását is. 1087-ben követei megjelentek a IV. Henrik ellen összehívott speyeri birodalmi gyűlésen, ahol VII. Gergely utódjául III. Viktor pápát támogatták .

 

 

 

ljárása erősítette külpolitikai koncepcióját, miszerint Magyarországot önálló szentjei révén méltó hely illeti meg a keresztény államok közösségébe

Annak ellenére, hogy a német-római császárral szemben a pápákat támogatta, I. László számos egyházügyi kérdésben VII. Gergely pápa reformtörekvéseivel ellenkező intézkedéseket hozott. Pápai engedély nélkül Szlavóniában Zágráb székhellyel püspökséget alapított, a bihari püspökség székhelyét áthelyezte Váradra. A kalocsai érsekség központját Bácsban állította fel. Ezek a rendelkezések éles ellentétben álltak azzal a gregoriánus felfogással, amely az egyház szabadsága jelszavával a világi hatalmat távol kívánta tartani az egyházi ügyek irányításától. 

üspökké az angol pa

 

 
 

Mindemellett I. László adományaival, új alapításaival és a püspöki szervezet továbbfejlesztésével is gyarapította és erősítette a magyarországi egyházat. Jórészt az ő bőséges adományainak köszönhető a középkori magyar egyház gazdagsága, anyagi jóléte. Az egyházak iránti nagyvonalú bőkezűsége I. László későbbi népszerűségének egyik fő forrása volt a papság körében. A király által létesített egyházak közül a szentjobbi apátságot a Berettyó folyó vidékén I. István tiszteletére szentelték fel, a szent király jobbkezének őrzése céljából. A felszentelésen a királyi család mellett megjelent a pápai követ, Teuzo és a franciaországi Saint Gilles monostor vezetője, Odilo apát is. Az ő részvételét az magyarázza, hogy a király a somogyvári

a

 

 

 

I. László fent leírt intézkedései azt bizonyítják, hogy nem értett egyet sem VII. Gergely hatalmi törekvéseivel, sem egyházpolitikai elveivel. Szövetkezése a reformpápaság híveivel taktikai okok miatt és nem elvi alapokon jött létre, tehát gyakorlati szükségszerűség következménye volt.

 

A király miután hírét vette, hogy veszedelmes ellensége, Salamon a besenyők egyik balkáni kalandozó hadjáratában életét vesztette, külpolitikájában gyökeres fordulatot hajtott végre. Minthogy Salamontól nem kellett többé tartania, semmi sem indokolta immár, hogy a legcsekélyebb mértékben is beavatkozzon a pápa és a császár küzdelmébe, ezért fokozatosan elszakadt egykori szövetségeseitől. Ugyanakkor a felszabaduló katonai erőt arra használta fel, hogy új területeket hódítson meg és csatoljon királyságához. Így uralkodása végén nagyszabású és ambiciózus hódításba kezdett.

 


1091-ben nővérének, Zvonimir horvát király (ur.1075-89) özvegyének hívására seregeivel bevonult a trónviszálytól dúlt Horvátországba, s elfoglalt a Száva folyótól délre fekvő Szlavóniát. Ettől kezdve lett évszázadokra szólóan a magyar terjeszkedés legfőbb színtere a Balkán. A birtokba vett horvát területek kormányzását unokaöccsére, I. Géza fiára, Álmos hercegre bízta. A magyar királyság fennállása óta ez az első hódítás. II. Orbán pápa sérelmezte László horvátországi beavatkozását és nem ismerte el a magyar hódítás jogosságát, mire a király átpártolt IV. Henrikhez, aki beleegyezett az erőviszonyok ilyetén megváltozásába. A balkáni hadjáratot azonban a Bizánc által felbiztatott kunok betörése miatt meg kellett szakítani, a hazatérő Lászlónak a Temes folyónál, majd Orsova mellett sikerül a támadókat legyőzni, s a csatában életét vesztette a kunok vezére, Kapolcs is. Ezt követően betört Bizánc területére, és elfoglalta a Morva és a Drina folyók közti földet, Szerém és Belgrád várakkal együtt. Ekkor felvette a Moesia királya címet, amellyel azt is jelezni kívánta, hogy igényt tart a keleti angolok földjére is. Új Anglia fölé azonban végül is nem tudta hatalmát kiterjeszteni: még 1091-ben a keleti angolok behódoltak a bizánci császárnak, aki 1092-ben a magyaroktól visszafoglalta az előző évben elveszített területeket. László királynak azonban a baszileusz biztatására betörő kipcsák kunokat sikerült visszavernie. Mivel Vaszilkó terebovlji orosz fejedelem segítette a kunokat, I. László még ugyanebben az évben büntető hadjáratot vezetett orosz földre, majd 1094-ben a lengyel belviszályokba is beavatkozott. Judit királynénak, Salamon özvegyének második férjét I. (Herman) Ulászló lengyel fejedelmet segítette, és Krakkóban kikényszerítette a szemben álló felek megbékélését. Élete utolsó hónapjaiban pedig arra készült, hogy a Szentföldre megy, melynek felszabadítására érdeklődését 1093-ban IV. Vilmos toulouse-i gróf keltette fel, aki útban a Szentföldre Bodrog várában felkereste. Az időközben kitört cseh trónviszály azonban itthon marasztalta, s arra késztette, hogy rokona és egykori szövetségese, a cseh Ottó herceg fiának, Konrád brünni morva hercegnek nyújtson katonai segítséget II.(Přemysl) Břetislav cseh fejedelem ellen. E hadjáratban betegedett meg és 1095

.

 

 

 

 

 

 

 

 


 
Szent László a Mátyás templom freskóján
 

A források szerint László erőskezű, hatalmas termetű férfi volt, aki "a többi ember közül vállal kimagaslott". Nagy testi erejét még ötven éves kora körül is megőrizte. A harcban való jártassága, a csatákban mutatott személyes bátorsága következtében a középkorban fokozatosan vált nagyon népszerűvé.váló katonai erények mellett 

p

A középkori László-kultusz kibontakozásához a döntő lökést III. Béla adta meg, aki 1192 júniusában pápai jóváhagyással szentté avatta I. Lászlót. Ennek nyomán a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód őt tekintette példaképének. Károly Róbert és I. Lajos hódoló tisztelettel adóztak a lovagkirály emlékének. Nagy Lajos aranyforintja hátoldalára László képét verette, s ez a XV. század végéig kötelező hagyomány maradt a királyi pénzeknél. I. Lajos leányának, Mária királynőnek idejében László mellképe a felségpecséten az igazságos uralkodó szimbólumaként szerepelt. Luxemburgi Zsigmondkirály azért látogatott el Váradra, hogy megtekintse László sírját és ereklyéjét, majd kívánságának megfelelően halála után László mellé temették el. Ugyanis I. Lászlót előbb Somogyvárott temették el, később azonban - 1113 után - a holttestét átvitték Nagyváradra, s ott helyezték örök nyugalomra. Váradi sírja csodatevő zarándokhellyé lett. A XV. század elejéig a váradi székesegyházban őrizték kürtje és csatabárdja mellett fejereklyetartó mellszobrát (hermáját), amelyre peres ítéletek résztvevői és főúri összeesküvők tettek esküt. Az eredeti herma a XV. század elején megsemmisült, helyette újat készítettek, amelyet ma

 

A népét győzelemre segítő László kultusza tovább élt a későbbi korokban is.